KUNY DOMOKOS UTCA

Az I. kerületben kellett egy 2 szobás lakást felkészíteni az eladásra. 

A projektet Lily & Rose Kft.-ként alakítottuk át.

FELADAT

Buda belvárosában található ez a 61 nm-es, 2 szobás, erkélyes lakás. A jó állapotú, liftes társasház első emeletén helyezkedik el egy csendes utcában. A nappali mellett egy hálószobával és külön konyhával rendelkezett. Nagyszerű elhelyezkedéssel, zöldre néző ablakokkal és erkéllyel remek lehetőségek rejlettek benne. A feladat az volt, hogy olyan értéknövelő változtatásokat vigyünk véghez, amik biztosan megtérülnek. Anyagi korlát nem volt.

MEGOLDÁS

A fűtést mindenképp korszerűsítési kellett, a fürdőszoba elrendezése optimalizálásra szorult. A korábbi, Gát utcai projekthez hasonlóan a piacelemzés itt is azt mutatta, hogy a terek átalakításával, funkciók áthelyezésével, komplett felújítással jelentősen meg tudnánk növelni az ingatlan értékét: plusz egy hálószoba kialakításával a kisgyerekes célcsoport számára tudnánk kínálni egy prémium lakást, ami ritkaság számba ment a kerületben. A konyha adottságai lehetővé tették, hogy hálószobával alakítsuk, a nappaliban pedig bőven volt hely egy konyha+étkező elhelyezésének. A fürdőszobában a kád helyére zuhanyzó került.

EREDMÉNY

Egy kiváló adottságú, ízlésesen kialakított lakást tudtunk megvételre kínálni. A befektetési céllal 2022 elején átvett lakás év végére meghirdetésre került, majd következő év tavaszán megvette egy ázsiai család saját részre.

NEHÉZSÉGEK

Addigra készült el a lakás, amikor már a gazdasági lassulás hatására lecsökkent a kereslet. Így elhúzódott az értékesítés, végül ingatlanközvetítőt voltunk be.


SZÁMOK

Lakás vételi ára: 49.500.000 Ft 

 Nettó nyereség: 12.400.000 Ft*

* minden kapcsolódó költség: ügyvédi díj, ingatlan közvetítő díja, illeték, szja, bútorok ára, felújításra fordított összeg levonása után.


ELŐTTE-UÁNA KÉPEK